Az én történetem!!!!!




Történt egyszer, hogy egy lány szerelmes lett.
S a fiú, kit a lány oly nagyon imádott,
sajnálatból s kalandvágyból próbát tett.
A lány hitte a boldogságát, 
de az idő teltével hamar ráébredt, nem hiheti tovább, 
hogy ez boldogság, de tovább remélt s csodát várt.
Mikor a lány érezte, nem várhatja tovább a csodát,
s a fiú se lesz vele boldog soha, -
Erőt vett magán a lány s megegyezést kért, 
„Legyen vége!” kérte a fiút.
Szenvedett s gyötörte a szerelem, 
neki ez a döntés csak fájdalom volt,
de látta szerelme boldog s vígan él!!!
Megbánta amit kért, 
de tudta, vele szerelme soha nem lett volna boldog!!!!!


Eljött a nyár, a hosszú s végtelennek tűnő szünet.
De mielőtt bárki azt mondhatta volna a lánynak „menni kell”,
a lány indokot keresett s búcsú nélkül indult a nyárba.
A lány nem engedte el szerelmét,
amikor csak tehette beszélgetett vele.
A hosszú s végtelen szünetben a lány s fiú élték életüket,
míg egy nap a fiú többes számot használt, 
mikor önmagáról esett szó.
A lány érezte, szíve darabokra hull,
s a könny szeméből a földre hull!!,
Párt lelt a ifjú szerelme,
s így a lány vígaszt keresett.
De nem lelte helyét a világban,
Fiút-fiú követett, de egyik sem az ő ifjú szerelme volt!!!!!

 

A lány önmagát azzal hitegette, szerelme boldog,s így az ő fájdalma enyhült
A lánynak ez a tudat sokat jelentett;
tudta, vele szerelme soha nem lehetett volna boldog!!!

Ősz lett! , s az iskola kapu tárt karokkal várta a lányt, s a fiút!!!
A lány hidegnek s érzéketlennek akart tűnni!!,
s mindent megtett, hogy ridegnek tűnjön,
hogy senki ne láthassa lángoló szerelmes szívét.
Nevetett a nagyvilágra, s nevetett szerelme gyönyörű szemébe is,
mutatván nem létező közömbös ridegségét!!!
Ha a fiú kérdéssel állt elé, nem válaszolt
vagy csak félvállról, közömbösen felelt,
hogy szerelme azt higgye,
meghalt minden tűz a lány szívében!!!
S a lány rejtegette szíve mély titkát,
hiszen bármit tett, benne nem közöny s hidegség zajlott,
hanem vad tűzvihar s gyötrő fájdalom,
mi nem enyhült a hosszú hónapok alatt!!!

Ha a lány a fiú közelségét érezte átjárta a félelem, a fájdalom,
gyomra görcsbe rándult, hangja remegni kezdett,
s szeméből könnycseppek gördültek a nagy világ felé!!!!
Szerelmének hátat fordított
s magának is fájó szavakkal felelt kérdéseire...
Nem akarta leleplezni újból szerelmes szívét a fiú előtt.
Így inkább nem törődött azzal, hogy a világ meggyűlöli,
s szerelme is megveti ezután,
hiszen ő csak szabadulni akart az érzéseitől!!!!

A lány egy nap lehetőséget kapott,
hogy egy hétre messze kerüljön szerelmétől.
A lány habozott, de bízott abban,
hogy a távolság gyógyír szerelmes szívére,
s kapott a lehetőségen, útra kelt!!!
Mire az országhatárhoz ért, döntését megbánta,
de nem volt visszaút s még bízott!!!!

Mielőtt reggel elindult, egy levelet küldött ifjú szerelmének,
bocsánatot kért viselkedésért és ígéretet tett,
hogy egy hét s minden megváltozik.
A fiútól megbocsájtást kért,
magától meg továbblépést s felejtést!!!
Ígéretet tett elfeledni a múltat,
hiszen tudta, ők nem mások mint
két osztálytárs, kik közt nincs semmi,
kik közt nem lesz soha más,
s kik közt nem is volt soha semmi más!!!!
Ők ketten csak két fiatal,
kik közül egyikük szerelmes lett
s nehezen feled!!!!!!

Történt ez egy kislánnyal, kit az életkor soha nem érdekelt,
ki csak szerelemes lett abba, ki övé soha nem lehet.
Egy végzetes botlás az életében, ez a szerelem,
de a fiú a lány életének értelmet adott,
meglehet, csak pár napot kapott!,
de a lány nehezen tudja feledni ifjú szerelmét!!!,

S mégis megteszi, ha lassan is, hiszen engednie kell,
Hogy mit????????
Azt, hogy aki az ő boldogsága s életében fontos szereplő,
az is megtalálja azt, ki elfoglalja szívében azt a helyet,
mint amit ő a lány szívében oly rég!!!
El kell engednie, hogy az ifjú megtalálja a boldogságát
s élete értelmét!!!

Hiszen ezzel a lánnyal soha nem lett volna boldog,
s ezt a lány mára már tudja, s ezért engedi el a fiút!!!!!!
S azt is tudja már, hogy közöttük soha nem volt,
s nem is lesz más, mint két osztálytárs,
két idegen ember közt!!!
Kik közül a lány egy nap szerelmes lett az ifjú fiúba!!!!!!!

 

 

Peregnek a percek...

 

Peregnek a percek, s telnek a napok,
rohan az idő, s egyszer minden véget ér.
Búcsúszóra jő a tavasz,
bánatosan, mint ki vétkezett.

S búcsúzni jő szívem is...
elfelejteni téged, ez mi most a sors.
Nem engedlek, nem mehetsz el,
kiáltok, de alakod messze tűnik el.

Elmentél s magányossá váltam,
megyek én is, elhagyom e világom.
Nem szenvedek tovább,
menni akarok, csakis tovább.

Búcsúórám ez, mi most pereg,
rohan az idő s érzem minden elmúlik.
Köddé válik minden szó, minden ölelés,
de kérlek, emlékezz majd rám.

Ígérem, én magammal viszem emléked,
s a síron túl is szeretni foglak!!!

 

 

Oldal: K. Dávidnak: Az én történetem! ; Peregnek a percek...
Saját verseim!! - © 2008 - 2024 - szusziversei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat