Búcsú....

Érzem, remegek, hangom elcsuklik.
Látlak, de szemembe könny szökik.
Fáradtan, megviselten búcsúzom,
nem hiszed el még, de mindennek vége: BÚCSÚZOM!
S íme, itt e kis levél, mit neked szánok!
Búcsúzom tőled így, s mástól e világon!

"Kérlek, egyetlen szerelmem,
bocsásd meg legnagyobb vétkemet.
Bocsásd meg szerelmes szívemet,
kérlek, engedd, hogy emléked magammal vigyem.
Búcsúzom, mert hosszú az út,
tudom én teszem hosszú úttá.
De belefáradtam, s fáj, hogy itthagylak,
hogy csak emléked lesz társam.
Társam lesz emléked e hosszú úton,
velem leszel s mégis boldogan élsz tovább.
Nekem lejárt az időm,
mit veled egy földön tölthettem.
Búcsúzni indultam,
de félutamon megálltam.
Nem merek szemedbe nézni,
nem mondom szemedbe.
Kérlek, bocsásd meg,
de nem tudok nélküled élni."

Búcsúm hosszú és fájdalmas,
félek, de élni így nem tudok.
Bocsáss meg szerelmem,
de az élet nélküled nem megy...

 

Csak te....


Csak te menthetsz meg,
csak te húzhatsz vissza még.
Hallod, érted kiáltok!
Hallod segélyt kérő szavaimat?
Nem hallod, süket fülekre lelek,
nem hibáztatlak, bizonytalan a hangom!

A pokol tornácán állok,
csak egy lökésre várok.
Megjelensz, s boldogan fordulok feléd,
kezem nyújtom, s nyújtod kezed.
Ölelést várok s csókot,
de csak taszítást kapok!
Szemedbe nézve zuhanok a messzeségbe,
s te mit sem sejtve továbblépsz.
Zuhanok, de nem kiáltok,
nyugodtan várom utam végét.
S ekkor a zuhanás alábbhagy,
lebegek, s boldogság lesz úrrá rajtam.
Egy hang szól, mit rég nem hallottam,
üdvözöl, majd alakját látván átölel.
Kézen fog, s magával hív,
látom még egyszer alakod.
De őt választom, halkan vígasztal,
s nem értem, miért kedvem felhőtlen.
Kérdem én, miért nem fáj elvesztésed?
válasza kedves s könyörtelen.
"Azért, mert ő taszított ide,
mert szívét nem érdekli sorsod,
mert neked itt a boldogságod,
s mert ő nem akarja, hogy vele légy!"
Szomorúság és bánat,
hirtelen jött vendégeim.
S mégis, ahogy hirtelen jöttek,
úgy hirtelen távoztak is.
Nyugodt, s boldog lelkem,
s testem élettelenül hever már.
Te is boldogan nevetsz,
hiszen szíved nem érinti meg életem elmúlása.
Kihűlt szerelmes szívem,
s tudom, téged nem érdekel hideg testem!



 
Ments meg kiáltom....






Gondolj rám, és kérlek emlékezz rám,
bocsásd meg bűnöm.
Engedd, hogy boldog legyen lelkem,
menekülve és kiborulva zokogok.
Engedd, hogy felejtselek!
Add, hogy boldog legyen lelkem!

Vagy kérlek, ments meg!
Ne engedd, hogy megtegyem!
Kiáltok, de nem válaszolsz,
kiáltok, de nem hallod.
Tudom elengedsz, de kérlek gondolj néha rám!
S ne haragudj, hogy így lett vége(m).
 

 

 

Egy hatalmas Űr......

 






Egy seb szívemen,
egy mély beforratlan seb.
Lassan a gyógyulás mezejére lépett,
s mégis rosszra fordult.

Lángol s éget,
gennyes, gyulladt seb lett.

Lassan elfertőződött,
s szívem romlásnak indult!

Lángolok s égek,
szeretlek, s mégis szívem haldoklik.

Lassan halálba merült,
csillapodott már, nem égetett!
De tudd, e sebzett szívnek,
halálát te okoztad!

    

Oldal: K. Dávidnak: Búcsú... ; Csak te... ; Ments meg kiáltom... ; Egy hatalmas Űr....
Saját verseim!! - © 2008 - 2024 - szusziversei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat